Kétségtelen, hogy a Trabant nem egy autó a sok közül, hiszen egy korszak, egy társadalmi rendszer, egy életmód egyik jelképévé is vált. Megfizethetõ árával egy olyan világban jelentette - elsõsorban a kelet-német állampolgárok számára - évtizedeken keresztül az olcsó közlekedés, a szabad mozgás, a viszonylagos jólét illúzióját. Nem véletlen, hogy az 1990-es fordulat után Németországban igazi kultusz-autó lett belõle, s még egy filmet is forgattak "Go Trabi Go!" címmel. Amikor 1957 végén prototípusát bemutatták, valószínüleg senki sem gondolta, hogy ez az új mûanyag karosszériás kisautó az NDK autóiparának világszerte ismert legendája lesz egykoron. És nem csupán az autók történetével foglalkozó, hanem a XX. század történetérõl szóló könyvekbe is bekerül majd.

A második világháború után, Németország kettészakítását követõen a szovjetek által megszállt lévõ autógyártó kapacitást felhasználva kezdték el egy szocialista népautó tervezését. Az egyszerûség és a takarékosság kedvéért, no és hogy ne legyenek kiszolgáltatva az importlehetõségeknek, olyan mûanyagot próbáltak készíteni, amelybõl karosszériát lehet hajtogatni. A fejlesztõmunka 1955-ben hozta meg gyümölcsét.
A Lipcsei Nemzetközi Vásáron bemutatott P70-es a Trabant közvetlen elõdjének tekinthetõ. Ezen már hõre keményedõ új mûanyag, a fából , textilbõl, a rostszálból és hulladékbólhõkezeléses sajtolással elõállított duroplast feszült. Hogy szilárdságát bizonyítsák, 15 ember állt a kocsi tetejére - és nem rogyott össze!
Ezután mindössze két év telt el, és megjelent a P50-es modell, amely minden szempontból alkalmasnak találtatott arra, hogy egy munkás-paraszt államban nagysorozatban gyártsák. És ennek már nem csupán rideg típusjele volt, hanem igazi neve is: Trabant. Ami magyarul nagyjából annyit jelent, hogy kisérõ, testõr, utitárs.
Az "S" betû, az "S"-kanyart formázó emblémája a híres szászországi versenypályára, a Sachsenringre utalt. 1958-ban - kizárólag a P50 gyártására - létrehozták a VEB (Volkseigener Betrieb - népi tulajdonban lévõ üzem) Sachsenring Automobilwerke Zwickau vállalatot.
Az axiálventilátoros léghûtéses, 500 ccm-es motorral szerelt Trabant eleinte 18, 1959-tõl pedig 20 lóerõs volt. 1962-ben került az elosztási rendszerbe (a kereseskedelem akkori megfelelõje szerk.) a 23 lóerõs, 600 ccm-es P60-as, de a karosszéria maradt a régi. Aztán a Német Szocialista Egységpárt hatodik kongresszusának tiszteletére bemutatták a szögletesebb vonalvezetésû, nagyobb csomagterû, ekkor még abszolút a kor színvonalán álló 601-est. Gyártása 1964-ben kezdõdött és egészen 1990-ig folytatódott kisebb módosításokkal. Ezek közül a legjelentõsebbek: 1968-ban 26 lóerõs lett a motor, 1984-tõl 12V-os az elektromos rendszer, 1988-ban - már a négyütemû motor fogadásának jegyében - csavarrugós a hátsó felfüggesztés.
Hosszú pályafutása során a Trabi népszerûsége végig töretlen volt. Tulajdonosai szinte családtagként kezelték, féltõ gondossággal, vagy hanyagul, ám mindenképpen szeretettel bántak vele. A legtöbbször még nevet is adtak neki. Nem is csoda, elvégre egy autóhoz sok-sok örömteli pillanat kötõdik: kikapcsolódst jelenthet a vezetése és az ápolgatása, vele járnak nyaralni és hétvégi telekre, sõt általában vele viszik haza a kórházból a család újszülött szemefényét is (aki talán az autóban foggant...). Egy szó, mint száz, az autót is lehet szeretni, és mivel ez idõ tájt az NDK-ban a legtöbbeknek Trabant jutott, ezt kellett szeretni. Igaz, hogy a kezdetben még kifejezetten korszerûnek számító konstrukció már a 70-es években is elavultnak számított. Így a "papír Jaguár" hamarosan szellems és kevésbé szellemes viccek fõszereplõjévé vált. A Trabantban legalább lehetett látni, hogy mitõl megy, esetleg mitõl nem. Lényeg az, hogy egy vérbeli trabantos - némi túlzással - akár a tömbház elõtt megoldotta a motorcserét.
Rátérve a Trabant rally pályafutására:
A Trabant rally pályafutásáról elmondható, hogy bizonyos szempontból a sportág történetének kuriózuma a 601-es. Nincs még egy tipus, amely ilyen hosszú idõn keresztül - tulajdonképpen 1964-tõl folyamatosan 1990-ig - gyári versenyautó alapjául szolgált volna. A Zwickaui versenyosztályt 1960-ban alapították meg, és a gyár negyedik egységének, azaz a kisérleti részlegnek az épületében tevékenykedett.
Tagjai itt dolgoztak szerelõként. A gyári csapatba az NDK Nemzeti Motrosport Szövetségnek, az ADMV-nek az ajánlata alapján lehetett bejutni. Rallyautóik 45-47 lóerõsek voltak. Tudtak volna 55 lóerõs motort is csinálni, de a megbízhatóságot fontosabnak tartották a fokozott teljesítménynél. Az Asmus-Piehler, Meischner-Leonhard és a Galle-Schröter duó voltak a gyár legeredményesebb párosai. Rengeteg gyõzelmet és elõkelõ helyezést értek el a saját kategóriájukban olyan rangos rendezvényeken is, mint pl. a Monte Carlo, az 1000 Tó, az Acropolis, a RAC és a München-Bécs-Budapest rallyk. Az NDK után a magyar bajnokságban futott a legtöbb Trabant. A 80-as évek elején a Karácsonyi-Stíller kettõs kétütemûje emelkedett ki, s bizonyult szinte verhetettlennek. És ha a rally Trabantok szóba kerülnek, Giorgio, vagyis Szabó Gyuri nevét is feltétlen meg kell említeni, mert õt és kocsiját nemcsak itthon, hanem Ausztriában és San Marinóban is sokan ismerik. A 601-es nemzetközi versenyengedélye 1995 végén járt le, de szerencsére néhány helyi bajnokságban, így például nálunk még most is pályán lehetnek. (A "H" csoport legnépszerûbb gépei közé tartoznak.) Az tény hogy sohasem vehették fel a verseny a top autókkal. de a mezõny végén mindig legalább akkora sikert arattak és aratnak, mint az abszolút értékelés éllovasai!